Ledobtam magam az ágyra. Fáradt voltam, de tudtam, hogy nem fogok tudni elaludni. Túlságosan zsongott a fejem. Úgy zsizsegtek benne a gondolatok, mint egy eltévedt, zajos méhraj.. időnként még csíptek is. Sőt, nem is méhek voltak, hanem darazsak - mert a méhek csípnek egyet, aztán meghalnak; de engem ugyanazok a gondolatok szurkáltak újra meg újra.

veletek megtörtént már olyan, hogy csak úgy, minden jelentősebb ok nélkül zokogásban törtetek ki, amikor éppen egy csöpögős zenét hallgattatok? Ürességet éreztem és már annyira sok volt a káosz a fejemben, hogy csak sírtam és sírtam. Mindenért. amiért magam vagyok. amiért nemtudok mit kezdeni magammal. amiért szombat este hiába hívnak itthon punnyadok. amiért a legjobbnak hitt barátaim sohasem keresnek fel. amiért az emberek mindig kifogásokat találnak. amiért én mindig csak várólistán vagyok. amiért engem minden hím csak dugni akar, de szeretni eggyik sem. amiért én mindig csak tartalék vagyok. amiért nem vagyok elég jó. amiért a legjobbnak hitt barátaim szerint sem vagyok elég jó. amiért ilyen vagyok.

 

heló mindenkinek. ez az első bejegyzésem és igenis arra fogom pazarolni, hogy telebeszéljem a fejetek azzal, hogy kinyitottam. hurrá. :d most hogy mindenki őrjöng az örömtől azthiszem megkezdhetem a világmegváltó beszédem.
Khm. egy kis csendet emberek. jó tudom, hogy nagy az öröm, de kérlek titeket pár percig legyetek csendben. Köszönöm.
Kezdhetném a beszédem azzal, hogy hátigen ide majd mindent kiírok magammal és rendíthetetlen igéreteket teszek, hogy rendszeresen hozok idézeteket és írkálok, de nem teszem, mivel nemvagyok a rendszeresség híve. :) ennyi telt tőlem.
lorea.*